|
Őrségingatlan.hu > Az Őrségről
Őrségi vallomások
Hétrétország: suttogó fenyves és szénaillat"...Amolyan zug, erdőország-féle. Egyszer volt, hol nem volt. Már elutazni is körülményes. Évek óta egy tortúra. Már lassan-lassan ismerjük az oda vezető út minden elágazását, minden sarkát, minden fáját. Meg-megállunk kisebb-nagyobb teendőink megfogalmazására. De ha aztán odaérünk... Ébren álmodomBecsukott szemmel, idézem a hullámos dombokat, harsogó réteket, a széna- és trágyaillatot, a sötét fenyveseket, az eső után pipáló völgyeket. Azokat a semmivel össze nem hasonlítható napkeltéket és napszálltákat, amiket gyüttmentként az Őrvidék lankáin megéltünk az évek hosszú során.
SzerelemElső látásra, örök életre. Az Őrség panasza ez, és az enyém. Oly ritkán láthatom sűrű levegőjét, íves dombhátait, ködbe burkolódzó aranyszín fáit, csendes fenyőhangjait, végtelenbe tőnő fehér-rózsaszín házait, ablakaiban kék köcsögös muskátlikkal. Sokkalta ritkábban, mint szeretném Apropó muskátli - erről eszembe jutnak az ablakok, azok az ősrégi ablakok. Azt hiszem, kedves olvasó, nincs már az Őrségben olyan ablak, amely ne került volna lencsém végére. Hol magányosan elhagyatva, hol tucatnyi gyerkőctől majdnem leszakadva, vadszöllővel benőve, vakon vagy pislákolva, úgyszólván minden helyzetben.
Első rét, a valóság"Különleges, folyók formálta dombvidék hazánknak ez a nyugati tája. Üde zöld rétek, fenyves erdők, kristálytiszta patakok, dombtetőkön megbúvó apró falvak. Ez az Őrség. Az idelátogatók számára minden bizonnyal az a különleges szabadságérzés jelenti az Őrséget, melyet a civilizáció számtalan rombolásától megmenekült természet, az ehhez alkalmazkodó települések, és az ott élő, barátságos nép megismerése okoz." "Az Őrség hazánk délnyugati részén, a Dunántúli-középhegységtől délnyugatra terül el. Területe 192 km2 és 18 községet foglal magában. Nehezen körülhatárolható, mert szerkezetileg kevéssé tér el környezetétől, de önálló, sajátos kultúrát megőrző terület. A hagyomány szerint az Őrség ezeréves. Hazánkban az egyetlen vidék, ahol a magyarság a letelepedése óta egy helyben él. Elnevezését onnan kapta, hogy mint határmenti terület, a honfoglalás ideje óta határőrvidék szerepét töltötte be. A XI. században letelepített őrállók saját költségükön, saját fegyverükkel védték a nyugati határt." "Szépsége, viszonylagos érintetlensége, növény- és állatvilágának érdekessége miatt jelentős részét tájvédelmi körzetté nyilvánították.(Idén Nemzeti Park lett végre!) Azonban nemcsak természeti kincsekben gazdag, néprajzi szempontból is egyedülálló ez a vidék. Ember és táj ritkán tapasztalható harmóniában fér meg itt egymás mellett. Az úgynevezett "szeres" elrendezésű falvak megdöbbentő egységet alkotnak. Mivel a patakokkal és dombokkal szabdalt felszínen nem férnének el hagyományos falvak, ehelyett utacskákkal szőlőfürtszerűen összekapcsolt néhány házból álló - kezdetben rokonok lakta - szerek, házcsoportok alkotnak egy-egy települést." "A béke utolsó szigete, ahol kristálytiszta alpesi levegő, elbűvölő tájak és emberek, frissen fejt tehéntej, gombaözön, élő fazekas-hagyományok, vénséges vén faházak, haranglábak, műemlék templomok és ezernyi apró csoda várja az utazókat."
Emberarcú tájMinden tájnak ezer arca van. Hol zord, hol napszikrázós szénaillatú, hol meg, akár elrettentő, vendégmarasztaló, szekérderékig érő lucsokkal, sárral, éltünket nehezítő. Nincs ez másképp az Őrségben sem. Akik lakják, azoknak mindennapi, olykor nagyon küzdelmes. Akik gyüvünk-megyünk, nekünk csoda e táj. Mi nem vívunk mindennapi harcot a suttogó sötét fenyvesekkel, a hirtelen levegős, laza fényözönnel meglepő bükkösre váltó, majd rögtön, virággal elárasztott kaszálórétbe torkolló tájjal.
Második rétHajnali útra kelésünkkor, még sötétben - mint afféle bolond városinak beöltözve: barátom zöld vegyóban, vállán hatalmas izsákkal (a seregben használt vegyvédelmi felszerelés), én terepszínű ruhában -, előre nem gondolva a dézsaesőre, magunkhoz szólítottunk két hatalmas tiritarka napernyőt, hogy mégse ázzunk agyon. A kutyák őrjöngve fogadtak, a dolgos atyafiak meg csak félve köszöntek ki a nyitott "mihelből" - Mert itt mindenki köszön -. Szavunkra megnyílnak és elmondják: sok különc embürt láttak, de ilyen vadorzó és bohóc keverék még őket is meglepi. Tanulunk ám mi is, visszafelé már köszönünk előre. A kutyák is csendesebbek. Harmadik rétA gyerekek színes gumicsizmákban boldogan játszanak az évszázados pajta előtt. Majd visítva másznak a "zetortaktor" ülésére, ez a kedvenc helyük. Tyúkocska után kúsznak az ólba, és kisvártatva tollasan egy tucat tojással kerülnek elő, hogy egymást túlkiabálva meséljék melyik kotlós alól csenték ki...
VallomásÉvekig elő sem vettem csak hébe-hóba a fényképezőgépemet. Annyira lenyűgözött a hely. Sokáig csak szívtam magamba a réteket és a képeket. A falusi takaros házat, ahol laktunk a szer végén, körben sövénnyel, ablakában csüngő muskátlival, cigányalma- és szilvafával a portáján. Innen már csak a határ indul: az erdő, a rét, és a bevetett búza. Itt még a térerő is magunkra hagy, zavar is egy kicsit, de csak pár napig. Bedurrantok a kályhába. A lobogó tőz fénye ropogva árad a leszálló csendességre. Vagy a régi boronaházban, ahol az este illata vegyül a friss faillattal. Ez egy különleges építmény, olyan mint Erdélyben vagy akár Kanadában, de nem rönk és nem is gerenda. Ez a borona, ilyet senki más nem formál csak az Őrségi ember. Némelyikről nem is tudni, hogy fából van, mert kévűl vagy bévül, vagy ott sem látszik e vidék kincse: a fa. De nem akarom az olvasót untatni. Miért is nem fotografáltam eleddig? Teszem fel a kérdést, magamnak. A felszerelésre nem foghatom, hiszen van. Másra? Tudom ám a választ, de nem mondom, mert szégyenlem. Nem mertem. Jobban megfogott ő annál, minthogy szemérmetlenül belekontárkodjak. Meg nem is tudtam, hol kezdjem el... Negyedik rétA mézeskalácsház, amit egy fa köré építettek, a tetőzetbül kisudárúl két fatörzs. Évekig kerülgettük: mi is lehet benne? Azán egyszercsak tárva nyitva a kapu és benn egy elvarázsolt történelem sok régi mütyürrel. Gyüjtő szem hízik minden darabján. És mellette a ház, egy színház. A régi tükör előtt üvegflaskák, a falon pipárium gyűjtemény, a sarokban babakiállítás, a konyha festett bútora a zománcos csészékkel egy rég letűnt világba repít, amit már csak ilyen városi gyüttmentek gyűjtenek maguk köré, olyanok, akik még a láncon rángatható csengőt is maguk teszik a helyére.
Ötödik rétGyöngyszem a völgyben: patakból lett tó a Hársas. Partján vigyázó szemekkel a víziőr - évek óta ismeretlen ismerősöm -, a szürkegém. ő a felvigyázó, figyel a visszhangra, nehogy mást mondjon mit illik. Órákat töltök ott, megpróbálom elképzelni, miként trónol a víz partján a kiszikesedett kopár fehér fán, alig látom, úgy egybeolvad a fával. Sokszor kerülgettem gondolatban, hogyan is kellene őkelmét lencsevégre kapni, de akárhányszor megközelítem, nem áll össze a kép. Tulajdonképpen a víz felől kellene becserkeszni, de hát csónakból fotografálni merész feladat. Így hát marad ez a titok, mint látens kép a tó partján. Hatodik rétA vend néne (a Vendvidék az Őrvidék része, közvetlen határsáv, a felszabadulás után évtizedekig határövezet volt és csak az ott lakók járhattak be) kukoricát morzsolva a zuhogó esőben, a kástuban mesél: - Hát az úgy vón, mindán évben kávesebb a búza, mer' ászik a szárvások - mondja ízes vendi-tót tájszólással - áz urám távály itt hágyott és ágyádül löttem, a fiam visszá-visszájár a városbul. Lehet hogy ez az utolsó kép, ami róla készült, bánom is, hogy nem több, de zuhogott, ahogy kell, és én áztam. Tovább az úton hirtelen nemzetiszín sorompó. Hát ez mi? - kérdem magamtól. De már későn. Képzeljék csak el! Két túlélőruhás, gumicsizmás, mocskos és sáros azonosíthatatlan alak, akkora fényképezőkkel, hogy akár gránátvetők is lehetnének - illegális határátlépő lett. Mert, hogy ez a határ volt. Nálam nem is volt semmilyen irat, otthon felejtettem mindent. Lélekben fel is készültem a bilincsre, de megúsztuk, mert az autót azonosítani tudták. Elengedtek.
Hetedik rétA napszállta már völgyben s dombon talál. Ilyet még életemben nem láttam. A dézsaeső hirtelen eláll. A völgy vágatának sűrű fenyveséből hírtelen pipálni kezd a pára. Eleinte éppen csak kevés, de aztán egyre több és több. Az egész végeláthatatlan völgyet ellepi. De ekkor a szürke, sötét ború alól kibújik a fáklya, a leszálló nap és lángralobbantja a tájat, akár egy szikra. A lélegzetem elakad. A gombot is elfelejtem nyomni, pedig most van nálam fénydoboz. Következő rétNem folytatom, mert azon vettem észre magam, hogy az elkészült képekről beszélek, holott nem is arról akartam szólni, hanem az Őrségről. szöveg és fotó: Kelemen Gábor © Minden jog fenntartva.
.......................................................................... > Real Estate Agency in the Őrség National Park > English > Immobilien-vermittlung im Nationalpark Őrség > Deutch Az Őrség térképe:
...................................................... Fotogallery: Kelemen Gábor, Leica Point fotógalériái |
|||||||||||
|